Torres Dani zenekara; jelenleg még így ismerik, akik ismerik. Egy hivatalosan csak ebben az esztendőben alakult csapat, melynek tagjai azonban már igazán összeszokottan dolgoznak, hogy mihamarább elérhető legyen egy korong, melyről a Veni Styx szól...
"Az Ókeániszok közül Sztüx volt a legbölcsebb és a legnagyobb hatalmú, az Alvilágban élt, a hasonnevű folyó partján, ezüstös oszlopokon nyugvó palotában. Itt élt vele férje Pallasz is, akitől négy gyermeket szült. Segítségéért gyermekeit állandó kísérőivé avatta Zeusz, míg Sztüx azt kapta jutalmul, hogy az istenek ezentúl az ő vizére tettek esküt, mely visszavonhatatlan volt..." - szól a görög mitológia. A történet római kiejtésével "sztix"-nek ejtik a zenekar nevét, kiknek tagjai Dani mellett, Süveg Matyi, Popovics Gergő "Pogesz", Papp Szabi és Németh Bali azért tettek esküt a képzelt folyóra, hogy zenéjükkel és mondanivalójukkal elzárják a magyar zenei élet - szerintük - rossz irányba terelő útjait s gondolatokat juttassanak el hallgatóságuk fejébe, valamint ugyanazon hallgatóság szívébe érzelmeket égessenek. Mindezt a kemény rock hangzással teszik, melyben nem véletlenül lelhetők fel a latin a reggae és a jazz, olykor funk zene stílusjegyei...
A sokszínűség azonban nem stílustalanság; ez minden, amik ők...
A formáció végleges neve Torres Dani és a Veni Styx. Az a bizonyos korong, pedig elkészült, Versus névre hallgat és Aranylemez lett.
A népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje, műkedvelõ és hivatásos elõadók, gyermek- és felnõtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományõrzõ népművészek közreműködésével, a Kárpát-medencei magyarság és a hazai nemzetiségek képviseletében.
Szeretettel várunk mindenkit a jubileumi, 25. Táncháztalálkozón!
Gyermekjegy: 600,- Ft/nap, felnőtt jegy: 1.200,- Ft/nap - A jegyek nem helyre szólnak és egyszeri belépésre jogosítanak - Jegyvásárlás elővételben: INTERTICKET
Változatlan árakkal, kulturált környezetben, gazdag programmal várjuk közönségünket és közreműködőinket a Budapesti Tavaszi Fesztivál záróeseményén!
Legyen Ön is vendégünk a népművészet kedvelõinek sokezres táborában! Szerezzen életre szóló élményeket mulatságunkon, amely az idei alkalommal is a Papp László Budapest Sportarénában kerül megrendezésre.
Tájékozódás
Az Aréna területére a STADIONOK metróállomás vagy a mélygarázs felől lehet bejutni.
A kapuhoz közel található a jegypénztár, ahol csúcsidőben 6-8 ablakon át szolgálják ki a közönséget. A pénztárban a jegy mellé részletes programot is lehet kérni.
Az épület bejáratát a teraszon átsétálva közelíthetik meg.
Az üvegajtóknál kezelik a belépőjegyeket, ezután az Aréna első emeletére érkezünk. Itt irányítótáblákkal igyekszünk segíteni a tájékozódást, az egyes helyszínekre színkódot alkalmazva.
A küzdőtérre a körfolyosó lejáratain keresztül juthatunk.
A bejárattól balra indulva a folyosó végén van a Martin György terem (1. em.), fölötte pedig a Vásárhelyi László terem (2. em.).
A bejárattól jobbra haladva található a Bartók Béla terem (1. em.), illetve az Etno-mozi (2. em.) és a Lajtha László terem (2. em.).
A 2. emeletre a körfolyosóról induló lépcsőkön vagy a kamaratermeknél lévő lépcsőházakon lehet feljutni.
A Folk-kocsma az Aréna oldalában, az árkádok alatt lesz berendezve, ez a küzdőtér felől közelíthető meg.